Dimitri és a káosz

Dimitri érezte, hogy a káosz üldözi. Nem látott senkit az ablakon túl, ahol a szomszéd díjnyertes virágoskertje volt, de tudta, hogy a sötétben könnyebben el lehet rejtőzni. Ráadásul élénken emlékezett arra a napra, amikor először érezte azt, ami most is folytogatta.

A káosz valójában nem egy egybefüggő massz, habár annak látszik. Az igazság az, hogy van némi különbség, hiszen az entitások között van néhány erős individum is. Ezeket nevezhetjük isteneknek, és Dimitri az egyik ilyen elkülönülő masszával találkozott pontosan két héttel azelőtt, hogy az elkezdte üldözni.

Egy hotelszobában nézte a tévét és éppen arra gondolt, hogy most valami történni fog. Ezt persze már rengetegszer gondolta, mégis most - talán csak, hogy a kivétel erősítse a szabályt - megérintette valami, és az nem a felesége volt. A feleségét pontosan tizenhárom éve, két napja és tizennyolc órája hagyta el, miután kiderült, hogy a megcsalás igencsak rombolja a házasságba vetett hitet (legalábbis a nők esetében biztosan). Aztán arra gondolt, hogy a reggelire evett pizza egy maradék, sorsát be nem teljesített szeletéről csurgott le valahogy a feltét. Habár arra gondolt, hogy megkéne változtatnia azon szokását, hogy a kanapé támláján tárolja az ételmaradékokat, úgy döntött, ezen elmélet megvalósítását elhalasztja, mert nem ez volt a baj.

Az, hogy baj volt, rögtön nyilvánvalóvá vált, mert ilyen érintést köznapi tárgy, vagy élő személy nem produkálhat. Ép ésszel legalábbis bizonyosan nem így történik az efféle dolog. Tehát Dimitri ott feküdt a kanapén, szemüvegét visszatolta az orrára, és körülkémlelt. Nem látott senkit, és semmit, ami gyanús volt, nam illett a képbe, ami még élt benne az 5 perccel ezelőtti szobáról. A szoba, reményeinek megfelelően, nem változott meg.

Valami mégis volt a levegőben, és Dimitri úgy gondolta, ideje elhagyni a hotelt, és tovább indulni. Úgy pattant be a kocsijába, mintha üldöznék. Az eső áztatta országúton hajtott, nem törődve a sebességkorlátozással. Egyetlen rendőr sem állt az útjába. Dimitri gondolatai egyre csak az entitás körül forogtak. Nem tudta megfogalmazni, milyen lehetett. Nem létezett köznapi értelemben vett mérete, vagy formája. Egyszer köcsögnek gondolta, másszor kancsónak, egészen máskor pedig autónak, vagy a kedvenc ételének. Előfordult, hogy a bátyja volt, akiről tudta, hogy Arizónában él, Phoenix-ben, pedig nem is szereti a meleget. Szereti viszont a feleségét, akivel már 30 éve él boldog házasságban.

Az üldözás utolsó éjszakáján Dimitri Mrs. Hupkins díjnyertes ketjét bámulta. Kissé szórakozottan ült be a kocsijába, és a feljáróról való lehatjás után Arizóna felé vette az irányt. Gondolta, ha már üldözik, legalább a megfelelő irányba tegyék.

Dimitri Jakobs nem találkozott a bátyjával, sőt nem is érte el Phoenix határát. Meghalt egy autóbalesetben. A rendőrségi elemzés kimutatta, hogy mielőtt autójával az út melletti fának hajtott, úgy viselkedett (a féknyomok alapján), mintha egy kamion, vagy egyéb nagy jármű jött volna vele szemben, Dimitri sávjában.