Azon az estén, amikor megtanultam itt a piros, hol a pirost játszani, még kissé bizonytalanul szemléltem a város fényei által kialakított hemoglobin-mintázatot és rengeteg mellékjövedelemre szert tett fickó agyán mászott át az a gondolat, hogy vajon mit kereshetek én itt, pont ezen a sarkon, este fél hatkor.
Az eső bizonytalanul kopogott a felettünk feszülő ponyva sűrű szövetén, melyet valamilyen speciális mégis alig 3 dollár 60 centet érő sprével tettek vízhatlanná valamikor pár évvel ezelőtt.
A tömeg nemrég kezdett gyűlni és mindannyian fogadásokat kötöttünk arra, hogy vajon hol van a piros joker, mely előzőleg még oly bizonyosan feküdt a másik két kártya között és arra gondolta, hogy ez is egy olyan nap lesz, amikor szomorúságot áraszt majd az eltűnése, s amikor újra előkerül, mindenki nagyon mérges lesz rá, mintha egy durcás kisgyerek lenne, aki azért szökött el otthonról, mert nem kapta meg a karácsonyi póniját, pedig nagyon kérte.
Végül mindenki fogadott. Én is. És akkor előkerült a piros joker, pontosan ott, ahol számítottam rá. Bizony, csupán én találtam el egyedül, hol is lehet. Pedig nem hiszem el, hogy olyan nehéz ezt követni.
Talán ki kéne próbálnom majd egyszer, hogy milyen a másik oldalon lenni. Ott, ahol nem én keverem a kártyákat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Akkor is írhatsz kommentet, ha nem vagy tag.
Néha pedig előfordul, hogy "a kért műveletet nem tudja végrehajtani". Hát ilyenkor újra kell próbálkozni. Eskü nem az én hibám. :-p
Szóval írj kommentet bátran. :-D