Nekem tetszett. Persze nem volt annyira jó, mint az első rész, mert azt simán megnézem még akárhányszor, de ezt sajnos nem. Hiába volt jó a sztori, hiába volt izgalmas, nem érték el nálam, hogy még egyszer leüljek megnézni.
Azt hittem eltúlozzák majd a kincsvadászatot, de szerencsére kellemesen csalódtam. Nagyon jók voltak az rejtvények, ahogy eljutottak az Aranyvárosba. Főleg az asztalos kód volt ötletes.
Egy valami volt talán egy picit túlzás a kalandok közben: az elnök elrablása. Nem az ahogy elrabolták, hanem az ötlet. „El fogom rabolni az Egyesült Államok elnökét.” Hát, ez az a mondat, amin egy picit nevettem. Tudom, hogy ez egy kitalált történet meg minden, akkor is éreztem, hogy picit itt eltúlozzák, de ettől függetlenül nagyon tetszett:-) Hiába, hogy nevetséges, jó ötlet volt ezt beletenni.
A karakterekkel nem volt gond. Riley természetesen megint hozta a formáját, amivel feldobta a filmet.
A vége az ami talán túlzás volt, vagyis nem túlzás, hanem erőltetett. Amikor meghalt Ed Harris. Mert egész végig ő volt a rossz fiú, de az utolsó pillanatba feláldozta magát...ez nekem hirtelen volt. Nem is hittem, hogy ott marad. Azt hittem kitalál valamit, hogy megmeneküljön. Persze ez lehetetlen volt ott abban a szituációban, de akkor is. Olyan mintha hirtelen egy másik pasi lett volna ott, nem pedig Mitch Wilkinson. Szerintem nem dolgozták ki teljesen a karakterét, vagy nem tudom. A másik pedig az, hogy Wilkinson nem volt igazi ellenség, mert csak beszerelt egy lehallgatót Ben apjának telefonjába és ennyi. Ezenkívül ha megnézzük nem sok mindent csinált. Az előzőben Sean Bean sokkal okosabb volt és ha jól emlékszem gondolkozott is sokat azon, hogyan kapja el, előzze meg vagy verje át Bent. Szóval, ez karakter nem nagyon ijesztett rám.
Ezenkívül viszont érdemes megnézni, mert a történet fantáziadús és izgalmas.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Akkor is írhatsz kommentet, ha nem vagy tag.
Néha pedig előfordul, hogy "a kért műveletet nem tudja végrehajtani". Hát ilyenkor újra kell próbálkozni. Eskü nem az én hibám. :-p
Szóval írj kommentet bátran. :-D