Az ember sok dologra jön rá munka közben. Például arra, hogy csináljon forgatókönyvet, mert különben nincs miből forgatni. Ez persze elég nyilvánvaló dolog és az ember hamar rájön. Trükkös azonban a filmek és dokumentumfilmek (ez esetben utifilmek) közötti különbség. A nagy cucc az, hogy...
...valójában mindkettő bizonyos módon megrendezett, mégis a dokumentumfilmnek meg kell legyen az a maga esetlen bája, ami élővé teszi.
Vegyük egy példát. Be szeretnénk mutatni egy falut, és a legjobb módnak a narrátoros, élő magyarázós verziót tartjuk. A narrációval nincs gond, mindenki látott már képregényfilmet, vagy film noir-t, ez nem újdonság. El lehet ugyan rontani, de csak nem olyan könnyű. Remélem.
A magyarázós része pedig igen problémás. Mégpedig azért, mert ott bizony kicsit sem élő, ha odaugrik valaki a kamera elé, és magyarázni kezd. Képzeljük el, hogy áll, mint elefánt a procelánboltban (itt speciális elefántról van, mert fél, hogy összetör valamit) és néz a kamerába. Olyan, mintha olvasna.
Ez pedig nem híradó. Nem bizony. Az jó módszernek tűnik, ha pl. sétál inkább. A tuti, ha van a kezében valami, amiről magyaráz. Esetleg a kettő egyszerre. Vagy ül és eszik (vagy legalábbis úgy tesz, mintha enne) és az egész olyan, mintha épp nekünk magyarázna a vacsi mellett.
Viszont most én nem megoldást kínálok itten a sorok között. Egyszerűen csak meg akartam jegyezni, hogy nagyon nagy körültekintéssel kell eljárni (és igaz a mondás, hogy minden helyzet más).
Soha nem szabad lebecsülni a készülést, mert dacára annak, hogy ez nem játékfilm, mégis rengeteg munka van vele.
Utoljára hagytam még a beszédtechnikát. Ez a legrosszabb az egészben, mert el kell érni, hogy természetes legyen; mind a mondatszerkezettel, mint a hangsúllyal. Nagyon trükkös úgy élő szöveget mondani, hogy valójában azt betanulta, vagy legalább már kitalálta az ember és nem csak abban a pillanatban jutnak eszébe a szavak. Mert a sök őőőőő használatával szépen elaltatjuk a nézőt, hiába élő...
Kép: David Attenboroughhttp://www.ecozine.co.uk
Vegyük egy példát. Be szeretnénk mutatni egy falut, és a legjobb módnak a narrátoros, élő magyarázós verziót tartjuk. A narrációval nincs gond, mindenki látott már képregényfilmet, vagy film noir-t, ez nem újdonság. El lehet ugyan rontani, de csak nem olyan könnyű. Remélem.
A magyarázós része pedig igen problémás. Mégpedig azért, mert ott bizony kicsit sem élő, ha odaugrik valaki a kamera elé, és magyarázni kezd. Képzeljük el, hogy áll, mint elefánt a procelánboltban (itt speciális elefántról van, mert fél, hogy összetör valamit) és néz a kamerába. Olyan, mintha olvasna.
Ez pedig nem híradó. Nem bizony. Az jó módszernek tűnik, ha pl. sétál inkább. A tuti, ha van a kezében valami, amiről magyaráz. Esetleg a kettő egyszerre. Vagy ül és eszik (vagy legalábbis úgy tesz, mintha enne) és az egész olyan, mintha épp nekünk magyarázna a vacsi mellett.
Viszont most én nem megoldást kínálok itten a sorok között. Egyszerűen csak meg akartam jegyezni, hogy nagyon nagy körültekintéssel kell eljárni (és igaz a mondás, hogy minden helyzet más).
Soha nem szabad lebecsülni a készülést, mert dacára annak, hogy ez nem játékfilm, mégis rengeteg munka van vele.
Utoljára hagytam még a beszédtechnikát. Ez a legrosszabb az egészben, mert el kell érni, hogy természetes legyen; mind a mondatszerkezettel, mint a hangsúllyal. Nagyon trükkös úgy élő szöveget mondani, hogy valójában azt betanulta, vagy legalább már kitalálta az ember és nem csak abban a pillanatban jutnak eszébe a szavak. Mert a sök őőőőő használatával szépen elaltatjuk a nézőt, hiába élő...
Kép: David Attenboroughhttp://www.ecozine.co.uk
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Akkor is írhatsz kommentet, ha nem vagy tag.
Néha pedig előfordul, hogy "a kért műveletet nem tudja végrehajtani". Hát ilyenkor újra kell próbálkozni. Eskü nem az én hibám. :-p
Szóval írj kommentet bátran. :-D